TÉLI ÉS NYÁRI TÁBOROK, SZABADIDŐS PROGRAMOK
RÓLUNK
A GERIDA Lovagrend jogelődei 1991-től szerveznek és rendeznek bűn és baleset-megelőzési történelmi szerepjáték táborokat, amelyeknek célja, hogy a gyerekek felé kalandos formában, történelmi ismereteket adva, játékos úton közvetítsük a rendőrség alaprendeltetéséből adódó bűn és baleset-megelőzési üzeneteket…
AKTUÁLIS ESEMÉNYEINK
Táboraink
A Fekete Pecsét
Kedves Szülők!
Ha volt már gyermeke valamely általunk szervezett varázsló táborban akkor tudja, ha nem volt még akkor készüljön fel élete nagy kalandjára, varázslatokra, bűbájokra és átkokra, rejtélyekre legendás lényekre, boszorkányokra, és varázslókra, egyszóval mindenre, amivel a varázsvilágban találkozhat. Az a kis varázsló vagy boszorkány, aki eljön hozzánk, diákként élheti át egy eddig senki által nem ismert, ugyanakkor határozottan legizgalmasabb kalandjaink egyikét…
Miért érdemes jelentkezni?
- Garantáltan vidám, biztonságos és kreatív szórakozás a gyermekeknek.
- Tapasztalt Gerida vezetők felügyelete, akik ismerik és szeretik a gyerekeket.
- Élményekkel teli programok, jelmezek, díszletek és interaktív játékok.
- Egy ismeretlen történet a varázsvilágban és egy felejthetetlen emlék.
Tábor részletei:
- Helyszín: Parádfürdő – Zöld Övezet Vendégház
- Időpont: 2026. június 27. – 2026. július 03.
- Elhelyezés: Kőházban, 6, 8 és 10 ágyas szobákban
- Étkezés: Napi négyszer, a tábor étkezdéjében
- Utazás: Autóbusszal
- Korhatár: 6 – 14 év
- Tábori hozzájárulás: 99.900 Ft (az ár tartalmazza az utazás, szállás, étkezés, program, jelmezek és díszletek költségét)
Jelentkezés:
A jelentkezéseket az online jelentkezési lapon, illetve a weboldalon keresztül fogadjuk:
A jelentkezéseket időrendi sorrendben fogadjuk el.
Kapcsolat:
- Mikó László – táborvezető
- Mobil: 06-20-962 3221
- E-mail: gerida.lovagrend@gmail.com / magiaminiszterium@gmail.com
- Honlap: www.rkhe.hu | www.geridatabor.hu
- Facebook: Gerida Lovagrend
Ajándékozza meg gyermekét egy felejthetetlen varázslatos élménnyel!
Az Árnyak könyve

- Időpont: 2026. július 9. – 2026. július 15.

A sárgaköves út
Kedves Szülők!
Ez a tábor egy mesébe ágyazott, élményalapú kalandtábor lesz, ahol a gyerekek játékos formában találkoznak az együttműködés, a kitartás és az egymásra figyelés fontosságával. A történet során Dorothy és társai útját követve a gyerekek nap mint nap új helyzetekbe és ismerős mesék világába csöppennek, ahol közösen kell megoldaniuk a felmerülő feladatokat és bonyodalmakat. A tábor célja nem csupán a szórakoztatás, hanem az is, hogy a gyerekek biztonságos, támogató közegben élhessék át a kalandot, miközben fejlődik a problémamegoldó képességük, az önbizalmuk és a csapatban való gondolkodásuk.
Miért érdemes jelentkezni?
- Garantáltan vidám, biztonságos és kreatív szórakozás a gyermekeknek.
- Tapasztalt Gerida vezetők felügyelete, akik ismerik és szeretik a gyerekeket.
- Élményekkel teli programok, jelmezek, díszletek és interaktív játékok.
- Egy ismeretlen történet a mesék világában és egy felejthetetlen emlék.
Tábor részletei:
- Helyszín: Parádfürdő – Zöld Övezet Vendégház
- Időpont: 2026. július 21. – 2026. július 27.
- Elhelyezés: Kőházban, 6, 8 és 10 ágyas szobákban
- Étkezés: Napi négyszer, a tábor étkezdéjében
- Utazás: Autóbusszal
- Korhatár: 6 – 14 év
- Tábori hozzájárulás: 99.900 Ft (az ár tartalmazza az utazás, szállás, étkezés, program, jelmezek és díszletek költségét)
Jelentkezés:
A jelentkezéseket az online jelentkezési lapon, illetve a weboldalon keresztül fogadjuk:
A jelentkezéseket időrendi sorrendben fogadjuk el.
Kapcsolat:
- Mikó László – táborvezető
- Mobil: 06-20-962 3221
- E-mail: gerida.lovagrend@gmail.com / magiaminiszterium@gmail.com
- Honlap: www.rkhe.hu | www.geridatabor.hu
- Facebook: Gerida Lovagrend
Ajándékozza meg gyermekét egy felejthetetlen élménnyel!
Szülők és táborozók Véleményei
"Egy életre szóló élmény"
Nagyon jó tábor, gyerekek nyelvén beszélő tanárokkal, lelkes fiatalokkal. Szeretettel ajánlom! Egy életre szóló élmény volt gyermekemnek, már alig várja az idei kalandokat. Külön élmény volt, hogy nemcsak felnőtt tanárok, hanem korban közelebb álló fiatalok is foglalkoztak velük.;
Petrozsényi Nóra
Szülő
"Mintha hazamennék"
Sokszor voltam már a Gerida táborokban. 6 éves koromtól nyáron és télen is (most leszek 11). Nagyon jól éreztem magam, sok barátom van és amikor újra találkozunk olyan mintha hazamennék. A helyszín nagyon jó a kaja is, a táborok érdekesek. Már két osztálytársam is jár ide mert annyit meséltem nekik a programokról. általában a táborok végén kapunk pólót, amin a tábor főszereplői vannak rajta…
Rádi Norbi
Táborozó
"Izgalmas programok"
Két gyerekem jár a Gerida táboraiba, és minden évben ünnep, amikor közeledik az időpont. Csodás szervezés, izgalmas programok, remek tanárok, akik mindent megtesznek, hogy a gyerekek otthon érezzék magukat, és sokat tanuljanak. Alig várjuk az ideit! Köszönjük!;
Deák Zsuzsanna
Szülő
"Azóta is járok nyáron, télen"
10 éves koromban talált rá édesanyám a táborra. Ez a tábor egy Harry Potteres tábor volt, és akkor nagyon a HP világában akartam élni. Mikor a táborba értem Pár palánta odajött hozzám, és üdvözölt. 😉 A tábor alatt hiányoltam a családom, de izgalmas volt nagyon, a tanórák, a kviddics meccsek stb. Mikor hazaértem már tudtam, hogy van téli tábor is amelyet szilveszter környékén tartanak meg. Én azóta is járok nyáron, télen…
Boglári Gergő
Táborozó
"Visszaadja a hitet a mesékbe"
A Gerida Lovagrend által szervezett táborok mindig hatalmas élményt, több napi mesélnivalót adnak a gyermekeimnek. De a legfontosabb; a táborban GYEREKEK lehetnek!!! Itt senki nem néz rád furcsán, nem csúfolódik, ha egész nap rajtad a varázslósüveg, ha hátad mögött lobog futás közben a varázslóköpenyed, vagy furcsa szavakat mormolva, a saját magad által készített varázslópálcáddal hadonászol. Visszaadja a hitet a mesékbe, a csodákba…
Ambrus Andrea
Szülő
"Napokig másról se beszél"
Gyermekem évek óta jár a Gerida táborokba. Mindig fantasztikus élményekkel tér haza, és napokig másról se beszél. Annyira szereti ezeket a táborokat, hogy később középiskolásként már a tábori munkában szeretne részt venni, mint palánta. Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Süveges Katalin
Szülő
"Eleinte tartottam tőle"
Fiaim pár évvel ezelőtt csatlakoztak a Geridásokhoz. Eleinte tartottam tőle, hogy korukból kifolyólag (6 és 12 évesek) kevésbé fogják élvezni a tábort, mert Gábornak, a kisebbik fiamnak az volt az első tábora, a nagyobbik (Zoli) meg kamasz nagyfiú volt. De Gábort olyannyira magával ragadta a tábor varázslatos világa, hogy 10 nap alatt alig telefonált haza, szinte megfeledkezett rólunk. Zoli pedig hamar barátokra talált és megtalálta élete sportját, a kviddicset…
Novák Eszter Andrea
Szülő
"Inkább oda is költözne"
Sárinak jelenleg teljesen mindegy mi a téma, csak az számít, hogy ott lehessen. Ugyan alig két napja ért haza, mégis szerintem azonnal indulna vissza, ha lehetne, vagy inkább oda is költözne 😉 Én elképzelni sem tudom, mit élhetnek át a gyerekek ezekben a táborokban, mert gyerekként nem szerettem az ilyesmit, de az biztos, hogy Sárit teljesen elvarázsolták, amiért nagyon hálás vagyok Önöknek!
Nyíri Ágnes
Szülő
" Már hónapokkal a tábor előtt készül"
Gyermekeimnek minden évben hatalmas élményt ad a tábor! Lilla lányom imádja az ott megismert barátait és a rengeteg fantasztikus, kreatív, színes programot! Másik lányom Gabriella a tábori sportért a Graballaszért (Quiddicsért) van oda! Már hónapokkal a tábor előtt készül, hogy ő legyen a legjobb játékos! Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Marsai Gábor
Szülő
"Életem egyik legjobb döntése volt.."
Itt annyi, de annyi boldog emléket szereztem és remélhetőleg fogok is. Ez egy olyan közösség, ahol megtalálhatja mindenki azokat az embereket, akikkel ha nem is hasonlóak az álmaink, a céljaink, itt életre szóló, igaz barátságok kötődnek
Dankó Dorka
Táborozó
" Nincs internetezés, mobiltelefon nyomkodás"
Két gyermekem összesen 25 Gerida-táborban vett részt! A tábor csodálatos környezetben van, az erdő szélén, jó levegőn. Nincs internetezés, mobiltelefon nyomkodás, van helyette egy egész más világ, játék, szórakozás egész nap. A táborvezetők hosszú évek óta szánják rá az idejüket erre a táborra, ajánlom mindenkinek, aki színvonalas, biztonságos, hangulatos nyári tábort keres!
Janicsák Ágnes
Szülő
Kapcsolat
Oldal készítője: Kárer László
Oldal szerkesztője: Boglári Gergely